Az életközép időszaka egy csendes, de jelentőségteljes átrendeződés. Amikor már nem azok vagyunk, akik tíz vagy húsz éve voltunk – és még nem látjuk tisztán, kik is lehetünk ezután. Ettől egy úgynevezett liminális térben, a senki földjén érezhetjük magunkat, akkor is, ha minden rendben van körülöttünk és az életünkben.
Az életközép időszaka mindenkinél egyfajta fordulópont. Nem feltétlenül drámai, nem mindig látványos – de mindenkit érint valamilyen formában. Az életközeppel járó válságokat sok dolog indíthatja be: - pusztán az idő múlása, - a
nem vagyok a helyemen, - a nem azt az életet élem, amit szeretnék érzése.
Ezek a dilemmák akkor is felmerülhetnek, ha a házasságunk, kapcsolatunk megtartó erővel bír és funkcionális.
Ha organikusan zajlik ez a folyamat, akkor is pszichésen megterhelő a sok változás, különösen ha még válás, a gyerekek kirepülése vagy szüleink betegsége/halála is rávilágít, hogy új fejezet kezdődik az életünkben. Ezek mindegyike az identitás átrendeződését követelik és a személyiség fejlődésének ugyanolyan fontos állomása, mint mikor nagykorúak leszünk, megházasodunk, vagy gyermekünk születik.
Az életközépnél ezeket a kérdéseket, annak az eddig ködös ténynek a felismerése hozza, hogy az élet nem végtelen, hanem igenis véges és nem mindegy, hogy milyen önismerettel megyünk bele az élet hátralévő részébe.
Nem kell, hogy ez a folyamat naptár szerint 50 évesen történjen meg velünk. Van aki - érettsége okán - sokkal előbb szembesül ezekkel az egzisztenciális, vagyis a létezést érintő filozófiai kérdésekkel, és van aki csak sokkal később viszi be pszichológiai térbe megoldani ezeket a feladatait. És van, aki soha…
Mert az életközép nehéz és nyomasztó kérdései sokszor bennünk maradnak, kimondatlanul.
A csoportban ezek a kérdések biztonságos térben szólalhatnak meg, mások történetei pedig segíthetnek a sajátunk megértésében.
A közös gondolkodás, a reflexió, az egymásra hangolódás gyakran mélyebb felismeréseket hoz, mint amit egyedül elérnénk.
A csoportos munka nem az egyéni terápiás folyamatokat helyettesíti – hanem kiegészíti, elmélyíti azt, de önmagában is hatékony önismereti eszköz.
A csoportos önismereti munka különleges ereje abban rejlik, hogy egyszerre tartja meg az egyéni folyamatot és nyit teret a közös tanulásra.
Amikor mások történetét hallgatjuk, saját válaszaink gyakran tisztábbak lesznek – ez a közös gondolkodás ereje.
A csoport szakmailag professzionális, biztonságos, megtartó tér, ahol figyelem, elfogadás támogatja a közös gondolkodást és az önismereti munkát. Ahol egymáshoz is kapcsolódhatunk - reflektáltan, méltósággal és valódi érdeklődéssel.
A csoportot elsősorban a 40 és 60 év közötti korosztálynak ajánlom – akik épp ebben az életszakaszban keresik újra önmagukat.
A találkozások a Dunán horgonyzó Kláris irodahajó csoporttermében zajlanak, csodás kilátással a Parlamentre és a Budai Várra.
A csoportban elhangzottakat mindenki titokban tartja. Ez nem csak etikai, hanem bizalmi alap – amit közösen védünk.
🔸Tisztelet és jelenlétA csoportban mindenki egyenrangú, nincsenek „jó vagy rossz megszólalások". Az, hogy jelen vagy hallgatsz, vagy beszélsz – egyformán értékes.
Pszichológiai alapképzésemet az ELTE-n, (szerevezetpszichológus) I-O (Industrial and Organizational) Psychologist, valamint antropológus MA diplomámat a The University of Queensland egyetemen szereztem. Ezen kívül Interkulturális Coaching képzésen vettem részt, és büszkén írom le, hogy idén fejeztem be a Gerontopszichológiai tanulmányaimat, ami az időskor pszichológiájának tudománya.
Két felnőtt gyermekem büszke édesanyja, és segítő vagyok, aki mindenféle tudományos gőg nélkül megszállottan hisz az ember fundamentális jóságában és változóképességében, valamint az egyenrangú kliens-segítői kapcsolatban.